3. A törvényhozás
Dáil ÉireannA Dáil jelöli a miniszterelnököt, illetve jóváhagyja a kormány többi tagjának - a miniszterelnök általi - jelölését. A kormány a Dáilnak felelõs a minisztériumok mûködéséért, amiket a kormány tagjai igazgatnak. A Taoiseachnek, a Tánaiste-nak (miniszterelnöki helyettes) és a pénzügyminiszternek csak az választható meg, aki a Dáil tagja, mint ahogy a többi miniszter is csak Dáil-tag lehet, kivéve azt a, legfeljebb két minisztert, aki Seanad-i képviselõ is lehet.
A kormány elõterjesztéseit az Oireachtasnak törvényjavaslat vagy indítvány formájában (Bill, Motion) nyújtja be, amelyet a házak megvitatnak, módosítanak, ha úgy látják szükségesnek, és szavazással döntenek róla, ha szükséges. Egy törvényjavaslat öt szakaszon megy keresztül abban a házban, amelyhez a javaslatot benyújtották. Az elõterjesztést követõen (1. szakasz) a törvényjavaslat általános vitájára kerül sor (2. szakasz), és, ha a második olvasaton is keresztül jut, akkor egy bizottság elé kerül a javaslat, amely általában az egész ház bizottsága, de lehet vizsgálóbizottság vagy választott bizottság is. Ebben a harmadik, szakaszban a törvényjavaslatot szakaszról szakaszra megvizsgálják, és lényeges módosításokra is sor kerülhet. A negyedik szakaszban a törvényjavaslatot a bizottság jelentése alapján egészében vitatják meg, illetve további módosításokra is sor kerülhet. Az ötödik, utolsó szakaszban az általános vita megengedett, de csak szigorúan a törvényjavaslat tartalmára vonatkozóan. Ha az egyik házban megtörtént a törvényjavaslat elfogadása, elküldik a másik Házba, és miután mindkét Ház elfogadta, a köztársasági elnök elé terjesztik, hogy aláírja és kihirdesse azt, mint jogszabály.
Azon törvényjavaslatokat (Bill), amelyek jogszabályokká válnak, törvénynek (Act) nevezzük.Az alkotmány alapján a Dáil kizárólagos felelõsséggel tartozik az állami költségvetés bevételeiért és kiadásaiért, továbbá olyan nemzetközi egyezmények elfogadásáért, amelyek a közalapítványokat is terhelik, illetve háború kezdeményezése vagy háborúban való részvétel jóváhagyásáért.
A Dáil tagjainak joga van kérdést intézni az országgyûlésben a miniszterekhez a miniszter által irányított minisztériumhoz kötõdõ közügyekben, illetve olyan tárgyban, amelyekért hivatalosan õ a felelõs. A kérdés nem vezethet vitához vagy szavazáshoz. Azonban, ha a képviselõ elégedetlen a válasszal, a Dáil elnökének (Ceann Comhairle) hozzájárulásával vitát kezdeményezhet a ház berekesztésekor. Szintén a Ceann Comhairle hozzájárulásával a képviselõ, ha legalább 12 képviselõ támogatja, indítványt nyújthat be, hogy a ház berekessze egy sürgõs, fontos közügy vitáját.
A kormány által igényelt pénzt, mind a folyó, mind a tõke beruházásokra nézve, a Dáil szavazza meg. Ilyen tárgyú törvényjavaslatot (ún. Money Bill) csak a Dáilban lehet kezdeményezni, és bizonyos megszorításokat lehet tenni a nagyságára, illetve a Seanad módosításokat fûzhet a javaslatokhoz. A Ceann Comhairle-nek a kérdéses törvényjavaslat esetében bizonyítania kell, hogy az egy Money Bill.Ha egy törvényjavaslatot a Dáil elfogadott, de a Seanad elutasított, vagy a Seanad olyan módosításokkal fogadott el, amelyekkel a Dáil nem ért egyet, vagy, amelyet a Seanad kilencven napon belül sem nem utasított el, sem nem fogadott el, ilyen esetben a törvényjavaslat késõbb a Dáil határozatával törvényerõre emelkedhet.
Tagság a Dáilban
A Dáilnak 166 képviselõje van (Teachtaí Dála), akiket 41 választókerületben választanak meg. Minden választókerület 3-5 képviselõt delegál a Dáilba, a választókerület lélekszáma szerint. Az alkotmány úgy rendelkezik, hogy minden 20000 embernek legfeljebb egy, illetve minden 30000 embernek legalább egy képviselõje kell, hogy legyen.Seanad Éireann A Dáil által elfogadott törvényjavaslatot átküldik a Seanadnak, amelyen tehetõk még módosítások a Seanad által, amelyeket a Dáil mérlegel. A Seanad feladata a pénzügyek tekintetében a beleegyezés megadására korlátozódik: huszonegy napon belül kell jóváhagynia a pénzügyi természetû törvényjavaslatokat. Általában a Seanad legfeljebb kilencven napig késleltetheti a Dáil által jóváhagyott törvényjavaslatot, illetve változtatásokat javasolhat, de tartósan nem blokkolhatja a törvényhozást.
Tagság a Seanadban A Seanadnak 60 tagja van:
1. 11 tagot a Taoiseach jelöl
2. 6-ot a University of Dublin, a National University of Ireland és más hasonló felsõoktatási intézmények képviselõi választanak meg
3. A többi 43-at 5 panelbõl választják meg, amelyeket különbözõ szakmai és foglalkozási érdekek képviselõi alkotnak. Minden panel két ún. alpanelre oszlik: az egyiket a parlament legalább négy tagja által támogatott jelöltek alkotják, a másikat pedig a kulturális, munkás, ipari, kereskedelmi, igazgatási és szociális munka szférájából jelölik.A házak ülései A házak vitáin való részvétel nem kötelezõ, és nem is rögzítik hivatalosan a látogatottságot.
A Dáil évente száz, a Seanad hatvan napot ülésezik.A képviselõk privilégiumai Mindkét ház maga alkotja meg házszabályát, amelyek a megsértésükért kiszabható büntetéseket is magukban foglalják. Biztosítják továbbá a viták szabadságát, a hivatalos okiratok és a képviselõk iratainak védelmét. A házszabály oltalmazza mind a parlamentet, mind a képviselõket bármely személy, illetve személyek általi, a parlamenti munkába való beavatkozástól, molesztálástól, korrumpálási kísérlettõl a képviselõk eljárásai során.
Minden parlamenti jelentés és közlemény, illetve bármely házban tett kijelentés a mentelmi jog körébe tartozik. Mindkét ház képviselõi, kivéve hazaárulás, egyéb fõbenjáró bûn és békebontás esetén, mentességet élveznek a letartóztatástól útban az Oireachtasba és onnan hazafelé menet, valamint az Oireachtas épületében, és nem tartoznak felelõsséggel semmilyen más bíróságnak vagy hatóságnak bármely házban tett bármely kijelentésükért, csak magának a háznak. Mindkét ház megválasztja saját elnökét (Ceann Comhairle a Dáilban és Cathaoirleach a Seanadban) és elnökhelyettesét. Az õ feladatuk a házuk jegyzõkönyveinek a vezetése illetve az adminisztráció végzése. A leköszönõ Ceann Comhairle-t újraválasztják a Dáilba általános választással, de az elektori eljárást mellõzik. A parlament mindkét házát köztisztviselõk titkársága segíti, akik a Dáil és a Seanad hivatalnokainak irányítása alatt mûködnek.
Az alkotmány A köztársasági elnök A kormány A választási rendszer